Bereczki Zoltán élőzenekaros nagykoncert

Augusztus 19 Péntek
Kapunyitás:
20:20
Szabadtéri Színpad Siófok
(Siófok)
8600 Siófok Jókai Park 5
Esemény leírása és szabályzata

Térkép

Esemény leírása

Augusztus 19.
Kapunyitás: 20.00
Kezdés 20.30
Befejezés: 22.45

 

Hazánk egyik legnépszerűbb előadóművésze, akit profizmusa mellett, sokoldalúsága tesz igazán különlegessé!

EMeRTon-díjas színész, Arany- és platinalemezes, valamint Fonogram díjas énekes, mindezek mellett zenei producerként s ismerheti a közönség.

A Sztárban Sztár első évadának győztese, majd a második, harmadik széria szakmai zsűritagja.

2014-ben indult útjának Álomkép, Illuzió, Szenvedély majd Csillagkép és Közelebb néven futó koncert turné sorozata, melynek előadásai óriási közönséget mozgat meg minden alkalommal.

Különlegesség, hogy a 2018-ban megjelent Choices című szerzeményének egy része lett az egyik legnépszerűbb chipsmárka reklámzenéje Európa-szerte.

2019-ben visszatért a televízió képernyőjére is a Sztárban sztár leszek zsűritagjaként.

A Siófoki Szabadtéri Színpadon ezúttal egy magával ragadó, hamisítatlan és emlékezetes hangulatú nagykoncertet élvezhet minden szórakozásra vágyó.

Jegyek:

VIP Diamond – 12.800 Ft - 1. – 3. sor között
Tartalmazza:
Kiemelt ülőhely 1-3 sor között
Külön biztosított VIP bejárat és beengedés
Welcome drink érkezéskor
Nyakba akasztható VIP pass

VIP Gold – 9800 Ft – 4. – 6- sor között
Tartalmazza:
Kiemelt ülőhely 4 – 6. sor között
Külön biztosított VIP bejárat és beengedés
Welcome drink érkezéskor

Normál Ülő:
Early Bird – 4500 Ft
Elővétel – 5500 Ft
Normál – 6500 Ft

Álló: (Álló szektor az ülő szektor mögötti területen)
Early Bird – 3500 Ft
Elővétel – 4500 Ft
Normál – 5500 Ft

Esemény szabályzata

Elérhető jegyek

augusztus
19
Péntek
Álló: (Álló szektor az ülő szektor mögötti területen)
Kapunyitás: augusztus 19 , 20:20
Kapuzárás: augusztus 19 , 23:59
4 500 HUF / db
Elfogyott
augusztus
19
Péntek
Normál Ülőhelyek 7. sortól
Kapunyitás: augusztus 19 , 20:20
Kapuzárás: augusztus 19 , 23:59
5 500 HUF / db
Elfogyott
augusztus
19
Péntek
VIP Gold – 9800 – 4. – 6- sor között - (korlátozott számban)
Kapunyitás: augusztus 19 , 20:20
Kapuzárás: augusztus 19 , 23:59
9 800 HUF / db
Elfogyott
augusztus
19
Péntek
VIP Diamond – 12.800 - 1. – 3. sor között - (korlátozott számban)
Kapunyitás: augusztus 19 , 20:20
Kapuzárás: augusztus 19 , 23:59
12 800 HUF / db
Elfogyott
A jegyek sajnos elfogytak, kérjük nézz át a Vanjegy.hu jegycserélő oldalra.

Tovább a Vanjegy oldalra

Partnereink

Mielőtt keresnél minket kérünk, hogy olvasd el a Gyakran Ismételt Kérdések menüpontot.

Ha pedig a jegyed nem találod, Itt lekérdezheted.

Hamarosan

SZÉPKÁRTYÁS JEGYÉRTÉKESÍTÉSI PONTOK

Budapest VIII. kerület - Steve Judge Szalon

1085 József krt. 59-61
+36 1 615 0000
H-SZ 09:00-:21:00 V-12:00-20:00

Debrecen - Obsit Military Shop

4025 Debrecen, Piac utca 45-47
06 1 615 0000
H-SZ: 9.00 - 17:30

Budapest VII. Rapcity

1073 Budapest, Kertész utca 24-28
0616150000
H-P 11-19 SZ-V 10-16

Budapest VI.-Deltadom.hu

Podmaniczky u. 4.
06 1 615 0000
H:09:00-17:15 K: 09:00-18:30 Sz: 09:00-17:15 Cs: 09:00-17:15 P: 09:00-16.00

Budapest III. kerület - Békásjáték

1039 Budapest, Viziorgona utca 4.
06-1-615-0000
H-P: 14:00-19:00, SZ: 09:00-14:00

ÉRTÉKESÍTÉSI PONTOK BUDAPESTEN

ORSZÁGOS ÉRTÉKESÍTÉSI PONTOK

Tisztelt Ügyfelünk!

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát. Az Adatvédelmi nyilatkozatot megismertem, azokat elfogadom.

Elfogadom