Stúdióbérlés Nortyx Hangstúdió

Stúdióbérlés Nortyx Hangstúdió

Nyitás:2023. április 20., csütörtök, 17:00
Zárás:2024. április 20., szombat, 17:00
Ismerj meg minket!
Ha nem mi zajongunk, akkor épp felvesszük, ahogy más teszi azt. Nálunk sosincs csend, ezért kiemelten fontos a jó hangzás! Úgy gondoljuk, hogy egy hangstúdió akkor lehet sikeres, ha az ügyfelei azok. Ezt az üzenetet közvetíti a szlogenünk is: „Együtt a siker felé”. Fontos számunkra, hogy az együtt végzett munka során szakmai és baráti viszony is kialakulhasson közöttünk, és kölcsönösen tanulhassunk egymástól. Ebben a szakmában mindig van hová fejlődni, és mi elég maximalisták vagyunk ahhoz, hogy ne ragadjunk meg egy adott szinten. Ha Te is hasonlóképpen gondolkodsz, akkor köztünk a helyed! 
Na de kik is vagyunk? 
Csapatunk két tagból áll.
Hangmérnökünk, Tóth Péter már gyerek kora óta a hangtechnika rabja. Mindig tudta, hogy hangmérnök akar lenni, és tudatosan készült erre a pályára. Dolgozott dj-ként, rendezvény technikusként, később már hangmérnökként biztosította a kiváló hangzást kisebb-nagyobb volumenű rendezvényeken. A BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar médiatechnológia szak elvégzése után 2009-ben rögtön megalapította a Nortyx Pro Kft-t. A stúdió megtervezésében olyan neves szakemberek segítették munkáját, mint Ujházy László hangmérnök, aki többek között a Magyar Rádió műszaki igazgatója is volt. A folyamatos fejlődésnek és fejlesztéseknek köszönhetően a stúdió 2016 novemberében teljesen megújult, új helyre költözött. Felső kategóriás digitális eszközök és klasszikus analóg berendezések ötvözése adja a sajátos hangzásunkat. A költözés friss energiákat hozott az életünkbe, számos új ötlet és terv megvalósításán dolgozunk!
Tóth-Soltész Marianna, aki szintén kezdetektől a hangstúdióban dolgozik. Szorgosan kattintgatja a fényképezőgépet a felvételek közben, megörökítve Neked a hangfelvétel legszebb pillanatait. Emellett a marketing feladatok elvégzéséért is ő felel. A zene világa rendkívül közel áll hozzá: évekig énekelt amatőr zenekarokban, mielőtt a mikrofon másik oldalára váltott. 
Zenei érdeklődésünk rendkívül széles skálán mozog. Ennek is köszönhető, hogy kényelmesen érezzük magunkat a legtöbb stílus felvétele közben, és ez hallható a referenciáink között is. Reméljük, hogy hamarosan Te is mesélsz nekünk magadról, és személyesen is találkozunk!
Elérhető jegyek
Stúdióbérlés 8 órára
55 000 Ft
Stúdióbérlés óradíjra
8 000 Ft